2019. augusztus 18., vasárnap

Visszatérőben

Üdv újra itt!
2018-ból hirtelen 2019 lett.
A nagy elhatározásom, hogy én most akkor blogolni fogok elég hamar elveszett és annyiba maradt a dolog. Most azonban úgy érzem újra erőre kaptam, valamint sokkal több időm van, mint eddig. (A várandósság nagy segítség haha).
Így hát frissen, üdén nekivágok az írogatásnak.

Lássuk, mire is számíthatsz a jövőben, ha ide tévedsz:



  • Az eddigi bejegyzések közül kettőt hagytam fenn, ezeket találtam csak érdemlegesnek, a többit töröltem.

  • Többet nem lesznek termék tesztek. Nem vagyok ebben olyan jó, hogy leírjam mit, mire és hogyan ésatöbbi. Van erre már egy igazán jó blog, nézzetek be oda (Oh My Brush). 
    Ettől független persze becsúszhat egy-egy kedvencem amiről saját véleményt írok, de ezek inkább csak az én szemszögemből lesznek bemutatva és nem egy rendes bemutató és ajánló.

  • Továbbra is lesznek Koreával kapcsolatos bejegyzések, hiszen ez az életem része. Zene, sorozatok, új hírek stb. Ha valamiről lesz véleményem, az bizony felkerül az oldalra és remélhetőleg egy normális vitát tudunk folytatni, ha netán neked nem egyezik meg a nézeted velem.

  • Lesznek anyai posztok, mivel most már bizony az vagyok, bár még csak a közepén tartok a várandósságnak, de persze erről is van véleményem és tapasztalatom, ami valószínűleg olykor-olykor felkerül ide. Hátha te is egy kpop rajongó anyuka vagy (Vagy leszel) és érdekes lesz számodra mindaz, amit írok.

  • Ezeken kívül a mindennapjaim darabkáit is megtalálhatod itt, amibe beletartozik utazás, színház, vagy éppen egy könyv leírása.
  • Mindezekből kifolyólag megpróbálok egy egységes cimkézési rendszert alkotni, ami által könnyebb lesz a megfelelő témára rátalálni. (Ilyen például a 'kifejtő', ami a véleményeimről szóló bejegyzéseket takarja)
Remélem elnyeri majd a tetszésedet a blog és szívesen olvasod a bejegyzéseimet ^^



Utóirat: Hogy miért is nem videózok, mint mostanában mindenki?
Az ok egyszerű. Irtó ronda a kiejtésem, nem artikulálok sokszor és nem beszélek szépen, így katasztrófa lenne felvenni, másoknak pedig végighallgatni mindazt, amit ide könnyedén letudok írni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése